Hogyan jutott el a neuromuszkuláris fogászathoz, és lett ennek hazai szakértője?

A kétezertízes évek elején egyre több olyan fiatalabb páciens fordult meg a rendelőmben, akiknek jellemzően állkapocsízületi problémájuk volt, kattogott az állkapcsuk, vagy szájnyitási nehézségeik voltak. Kihívásnak tekintettem, és elkezdtem hazai szakmai körökben utánajárni, tanulni, majd hosszas internetes szakmai kutatás után végül úgy döntöttem, hogy külföldön képzem magam. Először egy németországi szakmai kiállításon találkoztam az állkapocsízületi terápia ezen ágával, a neuromuszkuláris fogászattal, és rögtön beiratkoztam speciális képzésükre. A kurzus meggyőzött, amint hazajöttem, felvettem a kapcsolatot a terápia alapját jelentő diagnosztikai eszköz forgalmazójával, és egy Széchenyi-hitel segítségével bele is vágtam, ennek már több mint 8 éve. Pár hét múlva a német szakértők le is szállították, és betanították a műszerek használatát. A megfelelő gyakorlat megszerzéséhez persze további kurzusok és sok-sok tapasztalat volt még szükséges.

Milyen volt az első beteg, akinél kipróbálta?

Első betegem egy huszonéves lány volt, aki családi halmozódásban recsegő-ropogó állkapocstól kínlódott, az ő esetét dolgoztuk fel a diagnosztikai műszer szakértőivel, ez volt az első mérés és beállítás a rendelőmben. Akkortájt egyáltalán nem kommunikáltam ezt a metódust, weboldalamon sem jelent meg, a páciensek egymásnak említettek, míg végül bejött a rendelőbe az első olyan páciens, akinek a neuromuszkuláris fogászati kezelést kitalálták. Hátfájdalma, nyakfeszülése volt, kattogott az állkapcsa, és nem tudta száját rendesen kinyitni. Sok szakrendelésen járt már korábban, alaposan ki volt vizsgálva, de pontos diagnózis és megoldás nélkül rossz fizikai és már lelki állapotban volt. Bizalmat szavazott nekem a beteg, és a beméréstől a teljes megoldásig végigcsináltuk a folyamatot. A rendelőben bemértem, elkészítettem neki a sínt, ami a pár hetes próbaidőszak alatt egyértelműen bizonyította a páciensnek, hogy végre megvan a megoldás a panaszaira. Ezt követően elvégeztük a fogain a szükséges javításokat, illetve a bemérés és a sín alapján a további beavatkozásokat. Elégedett, mai napig visszajár kontrollra, kezelése és annak sikere nagy lökést adott a további munkáimban, fejlesztéseimben.

Hogy néz ki ez a folyamat, milyen vizsgálatokon kell a páciensnek átesnie?

A legelső mindig egy gyors szűrőteszt a weboldalamon, vagy telefonon. A tulajdonképpeni előszűrés egyik fontos eleme, hogy azoknál a pácienseknél, akiknek az állkapocsízületi problémán kívül már egyéb testi tünetek is vannak, az annak megfelelő kivizsgálást előzetesen el kell végeztetni. Csak akkor kezdjük el a páciens kezelését, amikor a megfelelő diagnosztika, a szakorvosi vizsgálatok már megtörténtek, járt neurológusnál, fül-orr-gégésznél például, és ezek nem jártak a tünetek csökkenésével, megszűnésével. Rendelőmben, Magyarországon elsőként, alkalmazom a Myotronics ún. K7 állkapocsízületi vizsgáló módszerét és az ehhez kapcsolódó legmodernebb felszerelést. Dr. Renner Ferenc fogászat - ElőnyökA műszer pontos és teljeskörű képet ad az állkapocs és a környező izmok működéséről és az elváltozásokról. Az elektromiográf (EMG) segítségével az egyes izompárok aktivitását feltérképezzük, így láthatóvá válik, hol van az izomban túlfeszülés vagy alulműködés. A mágnes-kineziográf pedig a (harapás) és az állkapocs mozgásának eltéréseit vizsgálja. Ezt követően kezdődik a talán legfontosabb rész, egy speciális kezeléssel ellazítjuk a rágó- és mimikai izmokat, hogy kialakulhasson a szoftver által a páciens számára optimálisnak tartott harapás. A vizsgálat eredményei alapján elkészül a páciens számára az egyedi terápiás sín, amely a fogakra helyezve a precíz mérési technikának köszönhetően maximális pontossággal állítja vissza a kívánt egyensúlyt. A sín segítségével modellezzük az optimális állkapocsállást és harapást, a páciens napokon belül, vagy a panasztól függően néhány hetes hordás után a tünetek megszűnését tapasztalja. Csak ezt követően fogunk a kezelési terv egyeztetéséhez és megvalósításhoz.Dr. Renner Ferenc fogászat - ElőnyökDe megmutatom, itt van például egy fiatal páciensem mintája (szürke színű, a kép felső részén) – ami digitális nyomtatással készült, valamint az egyedi, neki készült, terápiás sín (alul, víztiszta sín), ma adom át. A Myotronics-mérések alapján és digitális mintavétellel készítettük, a páciens azonnal érezni fogja, hogy „minden a helyére kerül”, és a hordás során tünetei megszűnnek, amit nagy minőségi javulásként élnek meg a korábban tartós fájdalommal élő betegek. Ha pedig egymásra helyezem a páciens fogát mutató mintát és a sínt, a fogak jelenlegi állapotát képező mintához képest láthatóvá válik az egyenetlenségek feloldása és az ideális harapás. Jól látszik, hol van hiány, hol van többlet, ami az egyenetlen harapást okozza. Ez persze nagyon egyszerűen hangzik, de mindennek a záloga a pontos mérés és műszeres beállítás.

Mi történik azt követően, hogy a sín megfelelőnek bizonyult?

Már a terápiás sín elkészítéséhez levesszük a páciens fogainak mintáját, ez semmilyen kellemetlenséggel nem jár, a rendelőben ugyanis csak digitális technológiával dolgozunk, nem szükséges rossz ízű vagy állagú mintavevő anyagba harapni, szkennerrel végezzük a mintavételt. Ez azon túl, hogy a páciens számára nem megerőltető, olyan fokú pontosságot ad, ami forradalmasította a fogászati és fogtechnikai kivitelezéseket. Tehát már a sín készítésekor rendelkezünk a páciens szájának teljes digitális felvételével, ennek alapján elkészítjük a kezelési tervet, és később sincs további mintavételre szükség. Az optimális harapáshoz jellemzően fogpótlásra, fogimplantációra és esztétikai beavatkozásokra van szükség, de bármilyen egyedi fogászati kezelésre lehetőség van, ami az eredményt segíti. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a fogászati pótlásokat is próbakoronával teszteljük, és ha ez már megfelelőnek bizonyul, csak akkor készül el a hosszantartó, minőségi végeredmény.

Betöltés...