Pácienstörténet – Szilvia, a fitneszedző

Az ötvenes éveiben járó, sportos, fiatalos fitneszedző és versenyző, Szilvia azért kereste fel Dr. Renner Ferenc fogászati rendelését, mert nem volt elégedett a mosolyával. Mindemellett szakmájából, illetve a versenyzésből adódóan kiemelkedően fontos számára, hogy a fogainak érintkezése optimális legyen, ezen keresztül pedig a kiegyensúlyozottá váljon teljes teste és izomrendszere. 

Az első konzultáción a vizsgálat nem csak a fogak állapotáról árulkodik, érzékelhetővé, tapinthatóvá válnak olyan állkapocsízületi eltérések, amik hatással vannak fogak állapotára. Az állkapocs rendellenességei olyan fogaktól távoli tüneteket okozhatnak, mint a migrén, nyak-, arc- vagy fülfájdalom, végeredményben kiegyensúlyozatlan harapás alakulhat ki. Éppen ezért, amikor fogpótlást, fogászati esztétikai beavatkozást kezdünk, érdemes a teljes képet figyelembe venni. 

A neuromuszkuláris protokollunknak megfelelően Dr. Renner Ferenc meghatározta az optimális fogérintkezést. Az erre a pozícióra készített sínt a páciens 30 napig viselte. Visszajelzései alapján a sín jó volt, de még sem érezte a páciens tökéletesnek. Ezért a mérésket Dr. Renner Ferenc újra elvégezte, és apró változtatásokat, finomhangolást eszközölt a beállításokon. Az így kialakult új pozícióval már elégedett volt a páciens.

A sín által kialakított helyzetre először ideiglenes pótlások születtek, amiket a próbaidőszak alatt a páciens megfelelőnek talált, így a végleges fogpótlások is elkészültek. 

A beavatkozások után mind Szilvia, mind Dr. Renner Ferenc egyetértett abban, hogy az elkészült, esztétikus új mosoly bátran vállalható bármilyen versenyen, az élet minden területén, valamint a neuromuszkuláris fogászat elvei mentén kialakított, kiegyensúlyozott harapás biztosítja, hogy a páciens kevesebb eséllyel sérüljön meg a sportolás során.
 

Betöltés...