Gyakori migrén esetén is érdemes fogorvoshoz fordulni

A migrén egy jellegzetes, rohamokban jelentkező erőteljes fejfájás, amely során szűnni nem akaró, lüktető fájdalomról számolnak be az érintettek, amely általában csak a fej egyik oldalát érinti, kevés esetben kétoldali. A váratlanul kezdődő fájdalmat a látást, a hallást befolyásoló tünetek, illetve émelygés, hányás kísérik. A migrénes roham átlagos időtartama fél, de akár egy nap is lehet. Van, aki soha nem tapasztalja meg ezt a kellemetlen érzést, míg van, aki havonta többször is kénytelen átélni. Az Egyesült Államokban körülbelül 29,5 millióan szenvednek migréntől, míg hazánkra vonatkozóan elérhető adat szerint a lakosság csaknem tíz százalékát érinti, és a betegek között háromszor annyi a nő, mint a férfi.

Bár kialakulásának pontos oka nem ismert, a szakemberek úgy vélik, hogy az idegrendszerben történő elváltozás állhat a hátterében, amit hormonok, stressz, de akár időjárás változás vagy étrend is kiválthat.

Egy brazil kutatás szerint azok a migrénes betegek, akik TMD-ben, azaz állkapocsízületi megbetegedésben szenvednek, erősebb migrénes tüneteket és nagyobb állkapocsízületi fájdalmat élnek át, mint azok, akikre nem jellemző a migrén. A felmérés szerint azok a felnőttek, akik migrénre hajlamosak, háromszor nagyobb eséllyel tapasztalnak meg az életük során állkapocsízületi fájdalmat a migrénhez kapcsolódóan. Mindezek alapján úgy vélik a kutatók, hogy a migrénre való hajlam egyben az állkapocsízületi megbetegedésre való nagyobb esélyt is jelzi. És ha ez még nem lenne elég rossz hír a krónikus fejfájással küzdőknek, még azt is bebizonyították, hogy maga az állkapocsízületi fájdalom is kiválthatja a migrént.

Jól látszik tehát, hogy a migrén és az állkapocsízületi problémák között jelentős összefüggés van. Ha már megtörténtek a migrénnel kapcsolatban szükséges vizsgálatok és nem derült fény a kiváltó okra, akkor mindenképp érdemes az állkapocsízületre is gondolni és felkeresni egy TMD-ben jártas fogorvost. A harapás helyreállítása a szervezet egészére hatással van, és még a fejfájást is elmulaszthatja!

Betöltés...