AZ ÁLLKAPOCSÍZÜLETI MEGBETEGEDÉS (TMD) TÖRTÉNETE
 

Az állkapocsízületi megbetegedéssel, azaz TMD-vel (temporomandibuláris diszfunkcióval) kapcsolatban már az ősi Egyiptomból is maradtak fenn feljegyzések, de az orvostudomány először a XX. század elején foglalkozott vele. A konkrét betegséget először 1934-ben Dr. James B. Costen fül-orr-gégész szakorvos írta le. Ő mutatott rá arra, hogy ha egy sín segítségével harmonizálni tudják a kiegyensúlyozatlanná vált harapást, akkor megszűnik az izmok túlterheltsége és a betegség által okozott tünetek, a fül-, fej- és nyakfájdalom is eltűnnek. A tünetegyüttest emiatt sokáig „Costen-szindrómának” nevezték, mára azonban már nincs használatban ez az elnevezés.

Az állkapocsízületi megbetegedésről (TMD) elmondható tehát, hogy egy viszonylag újonnan azonosított kórkép, amelynek diagnosztikai és kezelési lehetőségei az 1980-as években kezdtek el széles körben ismertté válni a szakemberek körében. Azelőtt a tüneteket sok esetben lelki eredetűnek vagy akár a képzelet szüleményének tartották.

Jelenleg is több kutatás van folyamatban, melyek keretein belül vizsgálják, hogy

  • van-e eltérés a nők és férfiak között a betegség tekintetében,
  • hogyan függ össze a stressz és az életmód a betegség kialakulásával,
  • a krónikus fájdalom kezelésére és gyógyítására mi lehet a leghatékonyabb megoldás,
  • van-e arra lehetőség, hogy a sérült vagy rendellenes részt az állkapocsízületen belül akár implantátummal vagy laboratóriumi körülmények között fejlesztett emberi szövettel helyettesítsék.

Rendelőnkben folyamatosan nyomon követjük és tanuljuk a szakmai újdonságokat, így pácienseink biztosak lehetnek abban, hogy a legjobb módszerek közül választjuk ki a számukra megfelelőt.

Tudjon meg még többet a TMD-ről és ha Ön hasonló tünetekkel küzd, ne várjon tovább! Kérjen időpontot neuromuszkuláris fogászati konzultációra az info@rennerdr.hu e-mail-címen, vagy a 06-1-215-14-22-es telefonszámon!
Betöltés...